Burgonyasaláta

Hozzávalók:
50 dkg burgonya,
1 kicsi zellergumó,
2 nagy fej vöröshagyma,
3 evőkanál olaj,
ecet,
cukor,
só,
őrölt fehér bors ízlés szerint

Elkészítése:
A burgonyát alaposan megmosom és héjastul puhára főzöm. Még melegen meghámozom, és vékony karikákra vágom. A megtisztított zellert sós vízben félpuhára főzöm, majd lecsöpögtetem, és ugyancsak vékony karikákra vágom. A megtisztított vöröshagymát felkarikázom, és jól megsózom. Mélyebb salátástálba öntöm az ecetet, kevés vizet, cukrot, az őrölt fehér borsot, és beleforgatom a burgonya- és zellerkarikákat, majd 30 percnyi várakozás után a sós hagymát is, levével együtt. Jól összekeverem, és lefedve teszem a hűtőszekrénybe néhány órára. Ha a burgonya beszívta az ecetes – borsos - hagymás ízt, akkor leszűröm, csak kevés levet hagyok alatta. Ráöntöm az olajat, és jól átforgatva teszem az asztalra. Ha valaki nem szereti a nyers hagymát, az a következőképpen készítse a burgonyasalátát: annyi páclevet keverjen az összes hozzávalóból, hogy az ellepje a saláta alkotórészeit, forralja föl és tegye bele a főtt burgonyát, a főtt zellert és a nyers vöröshagymát, egy-két percig forralja, majd abban a lében hagyja kihűlni. Ezután szűrje le, és keverje össze az olajjal. Mindkét változat nagyon finom. Hűtőszekrényben akár egy hétig is tárolható, ezért érdemes belőle nagyobb adagot készíteni.

Nincsenek megjegyzések: