Kovászos uborka-saláta

Hozzávalók:
6 nagyobb kovászos uborka (házilag készített, vagy üzletben vásárolt),
6 nagy, kemény paradicsom,
1 csokor friss kapor,
2 dl sűrű tejföl,
2 gerezd fokhagyma,
késhegynyi törött fehér bors,
ízlés szerint só, parányi porcukor.

Elkészítése:
A saláta öntetéhez a tejfölt simára keverjük a sóval, borssal, porcukorral, valamint a megmosott, lecsöpögtetett, és apróra metélt kaporral, meg a tisztított és szétzúzott fokhagymával. További felhasználásig a hűtőszekrényben tárojuk. A kovászos uborkát levéből kivéve negyedekre vagy nyolcadokra vágjuk (nagyságától függően). A megmosott és leszárított
paradicsomokat ugyancsak negyedekre vagy nyolcadokra vágjuk. Lapos, nagy üvegtálon helyezzük az uborkákat, felváltva a paradicsomgerezdekkel, majd lelocsoljuk a fokhagymás tejfölös öntettel. Folpack fóliával letakarva betesszük a hűtőszekrénybe, és tálalásig ott tartjuk. Úgy is készíthetjük, hogy az uborkát is, meg a paradicsomot is egyforma kockákra vágjuk, és az öntettel jól összekeverjük.

Nincsenek megjegyzések: