Kenyérrecept

Hozzávalók:
80 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt,
10 dkg rozsliszt,
10 dkg zabpehelyliszt,
2,5 dkg élesztő,
0,5 dl olaj (elhagyható),
5 kávéskanál só,
víz szükség szerint.

A kovász készítése
Az élesztőt elkeverünk egy kevés (2,5 dl) langyos vízzel, és annyi teljes kiőrlésű búzaliszttel, hogy tejföl sűrűségű legyen. Ez fel fog futni kb.. 20-30 perc alatt. Ebbe belekevertünk Ebbe belekeverünk 10 dkg rozslisztet és 20 dkg teljes kiőrlésű búzalisztet, majd annyi vizet, hogy jó kemény tésztát kapjunk (ne túl lágyat). Ennek minimum két órát kell állnia. Nem fog túl nagyra megnőni, de amikor dolgozunk vele, meglátjuk, hogy belül lyukacsos lesz és megpuhul.

A kenyértészta elkészítése
Előkészítünk 60 dkg teljes kiőrlésű búzalisztet és 10 dkg zabpehelylisztet. Kb. 2 dl vízben feloldunk 5 púpos kávéskanál sót, ennek kb. a felét belekeverjük a kovászba és jól eldolgozzuk. Beletesszük a liszteket és alaposan összedolgozzuk az egészet, közben adagolva a többi vizet. Természetesen, ha kevés a víz, akkor vegyünk még hozzá. A tészta nem lehet folyós vagy túl lágy, de kemény sem lehet. Ha véletlenül túl vizes, akkor kell még lisztet tenni hozzá. Olyan kellemesen puha a tészta, amit úgy tudunk nyomkodni a kezünkben, mint egy jó fajta gyurmát. A kezünkről száraz liszttel le tudjuk szedni a ráragadt tésztát, és utána tovább gyúrni a kenyeret egy jó darabig. Ilyenkor,ha jó a tészta, akkor a kezünkre szinte semmi sem ragad rá.

A kenyér sütése
A jól meggyúrt tésztát két egyenlő részre osztjuk, és két, előre kikent tepsibe tesszük, lehetőleg magasabb szélű tepsik legyenek. Így az edényt vagy tepsit, benne a tésztával betesszük a sütőbe, és ott állni hagyjuk kb. 45 percig. Alágyújtunk. Az első percek nagy lángon mehetnek, amíg bemelegszik a sütő, azután végig kb. 1 órán át lassú tűznél süthetjük a kenyeret. Ha villanytűzhely van, akkor kelesztő programra tegyük, utána 200 fokon sütjük.

Most már csak enni kell
A kisült kenyeret konyharuhába csavarva hagyhatjuk kihűlni. Lehetőleg ne a tepsiben hűljön, mert akkor "beizzad" a kenyér.

Tiippek és trükkök
- A kenyér tetejét tetszés szerint lehet sütés előtt bevagdalni két hosszú csíkkal, vagy díszíteni liszttel magokkal. Nagyon guszta a kenyér, ha van a tetején valamilyen liszt vagy valamilyen pehely, mag stb.
- A sütés utolsó tíz percében bekenhetjük vízzel a kenyér tetejét, ekkor ropogósabb, pirosabb lesz a héja. Van, aki káposztalevelet tesz rá. Az eredmény hasonló lesz.
- A liszteket lehet variálni. A teljes kiőrlésű búzaliszthez a következő kiegészítő liszteket lehet keverni: kukoricaliszt, zabpehelyliszt, rozsliszt, rizsliszt, durumliszt, tönkölyliszt, darált köles, darált árpa, darált mák, darált dió, főtt, kinyomott krumpli, darált szójabab, darált bab stb. Ezekből válogatok a búzaliszthez és így a kenyér táplálóbb lesz. 10-10 dekát vagy ebből vagy abból. A lényeg, hogy összesen 1 kg-ot tegyenek ki a lisztek. Azt is lehet, hogy csak búzaliszt van benne, és magokat teszünk hozzá. Ilyenkor ezek is olyan táplálóvá teszik a kenyeret, hogy nem kell bele semmilyen másfajta liszt. Például 10 dkg tökmag, 10 dkg lenmag és 80 dkg búzaliszt. De lehet még szezámmag, napraforgómag, dió.
- Az élesztő fele megmarad. Ezt le lehet fagyasztani, mert ugyanolyan friss marad.

"A fehér kenyeret nem is szabadna fogyasztanunk, míg 'fekete' kenyérből mindennap kellene!"

További kenyérreceptek

Nincsenek megjegyzések: