Kovászos uborka

Hozzávalók:
uborka
kapor
fokhagyma

kenyér

Elkészítése:
A 10-15 cm hosszú, testesebb és hibátlan uborkákat alaposan megmossuk (jó, ha előbb áztatjuk egy fél órát, hogy semmi szennyeződés ne maradjon rajtuk), majd levágjuk le a két végüket. Ezután minden uborkát majdnem a teljes hosszában kettévágunk, majd megismételjük rajtuk ezt a metszést az ellenkező irányból, de a korábbira merőleges síkban. Egy 2-5 literes üvegbe elhelyezzük az uborkákat szorosan egymás mellé, és közéjükteszük a tisztára mosott kaprot és egy-két gerezd fokhagymát is. A tetejére tegyünk (lehetőleg tüllzacskóban) egy szelet kenyeret. A felöntő levet úgy készítsük, hogy minden liter vízhez adunk 3-4 dkg sót, felforraljuk, majd amikor visszahűlt 40-50 fokosra, akkor öntjük az uborkára (a lé a kenyeret is lepje el, de hagyjunk helyet a folyadék erjedés miatti "futásának" is). Az üveget letakarjuk egy tiszta tányérral, és kitesszük a napra. A kovászos uborka nem szereti a túl nagy hőmérsékletingadozást, ezért éjszakára fedett helyre vigyük. Általában 3-4 nap alatt már ehetővé válik, ilyenkor kiszedjük az uborkát, leszűrjük a levét, majd abba a visszatéve a hűtőszekrénybe tesszük. Így még 10-20 napig eheted.
Egyes leírások szerint, ha a lé minden literjéhez még teszünk fél gramm timsót is, akkor az uborka kifejezetten ropogós lesz.


Nincsenek megjegyzések: